Csütörtökön, május 9-én este hat órakor a Gondviselés Segélyszervezet játszóterén a csicsergő gyerekhangokat mély férfi hangok váltották fel. Megtört a jég: az első öt bátor apuka összegyűlt és szabadon beszélgettek az apaságról, a családról, a gyerekvállalásról.
Bár nem illett volna ott lennem, de piciny gyerek mozgékonysága szükségessé tette a játszótéri játékok használatát, így akarva-akaratlanul belehallgathattam (engedelmükkel:)) a beszélgetésbe. A gyerekvállalás szépségéről, gyönyörűségéről, de nehézségeiről is szó esett. Örökzöld tanulságok is megfogalmazódtak, melynek értelmében a családban mindig az apáé a végszó, éspedig: Igen Drágám!...
Könyvek is felvetésre kerültek, melyek taglalják az apai szerepkört,
Május 9.-én délután „Altató foglalkozás” várta a mamákat és a babákat, melyet Bálint Piroska pedagógus, altatós programvezetőnk tartott.
A kis előadásában elmondta, hogy miért fontos, hogy énekeljünk gyermekeinknek?! Többek közt megtudhattuk azt is, hogy a dalok, elősegítik a boldogsághormonok termelődését, jó hatással bírnak az idegrendszer fejlődésére, a gyermeket megnyugtatják, kiegyensúlyozottságát segíti.
Május 9.-én, csütörtökön délelőtt, ismét eljött az őrangyalos találkozó ideje, immáron a Születés Hete keretén belül. Ennek a jeles alkalomnak, melyet minden hónap második csütörtökén ülünk, a Súlyosan Sérült Gyerekek Elhelyező központja adott otthont.
A nem rég múlt anyák napja alkalmából a gyerekek az édesanyák és nevelő nénik részére köszöntő képeslapokat, és papírból készült virágcsokrokat készítettek.
Dr. Vajna Adél homeopátiás családorvos előadását hallgathatták meg az érdeklődők szerdán este hat órától. Bár a meghirdetett cím - "Homeopátia a család egészségéért" - átkeresztelődött a rendezvény iniciális égisze alá és " Homeopátia a várandósság, szülés és szoptatás alatt" címet viselte, átfogó képet kaphattunk mind a címben jelölt állapotok, mind a más gyakori betegségek és módosult állapotok kezelésére vonatkozóan.
A bevezetőben rövid és lényegre törő képet kaphattunk a homeopátia fogalmáról, történetiségéről. Ezt követően pedig megismerkedhettünk az egyes alkati és helyzetből fakadó állapotok orvoslására, valamint megtudhattuk, hogy az egyes gyógynövényes, ásványi kivonatokat tartalmazó, különböző oldottságú szerek léteznek.
Május 7.-én, kedden 18 órától a soron következő programunk a „Család születik”, saját élményű csoport várandós pároknak volt, melyet Gergely Erzsébet bába és dúla vezetett. A 11 fős kiscsoportos beszélgetésen, várandós párok, kisgyermekes anyukák, és még családalapítás előtt állók is részt vettek.
Erzsike nagy tudásának és hozzáértésének köszönhetően a beszélgetés nagyon izgalmasnak, érdekesnek, elgondolkodtatónak és tartalmasnak bizonyult. Ez abból is meglátszott, hogy a több mint két órás beszélgetésnek alig sikerült pontot tenni a végére, mert folyton jövő a kérdések, élmények, tapasztalatok megosztása gátat szabtak neki.
Május 7.-én kedden, kismamaklubunkkal látogattunk el a székelykeresztúri Városi Bölcsődébe, ahol nagy szeretettel és izgalommal várt bennünket az intézmény apraja és nagyja. A "mosoly háza” nagy gonddal és odafigyeléssel fogadta a 13 anyukát és 14 gyerkőcöt.
Megtekinthettük a szépen felújított intézményt, melyre valljuk be, mindannyian kíváncsiak voltunk. Láthattuk a kedves, gyermekigényeknek megfelelő, minden álmot felülmúló csoportokat, ahol a város legkisebbjei játék- és meseország birodalmába repülhetnek minden hétköznap, amíg szüleik a mindennapit előteremtik. Láthattuk azt is, hogy milyen szépen, gonddal, odafigyeléssel és szeretettel hajolnak le az apróságokhoz a bölcsőde dolgozói.
Hétfőn, május 6-án este, a Berde Mózes Unitárius Gimnázium Balász Ferenc díszterme adott otthont Fóris-Ferenczi Rita DE ANYU! című könyvbemutatójának. A bemutató nem mindennapinak ígérkezett, hiszen a könyv írója mellett a szereplők is jelen voltak.
Andrási Benedek lelkész-vallástanár, a gimnázium aligazgatója, a Fóris-Ferenczi család közeli barátja sok olyan körülményre és pillanatra is rávilágított háttér információkkal felvértezett kérdései révén, melyek olykor még magukat a főszereplőket is mosolyra vagy éppen kacajra késztette.A közel 130 érdeklődő jelenlétében a családi krónikának is beillő mű szerzője ízelítőként több részletet is felolvasott. A közönség figyelme lankadatlannak bizonyult, hiszen a másfél órásra nyúló bemutató ideje alatt egyik végletből a másik végletbe esett át érzelmileg a hallgatóság: az örömteli gyerekkor pillanatai,a serdülőkor küzdelmei, a kíváncsiskodó kisgyerek próbálkozásai mellett megjelentek az anyaság, a szülői lét aggodalmai, mindennapi problémái, megalkuvásai, örömei és keserűségei.
További cikkeink...
- Sz7 - "Pellus portré" - fotókiállítás megnyitó
- Születés Hete részletes program rövid beharangozóval . . .
- Születés Hete - Részletes program
- 2012-ben Székelykeresztúron születettek névsora konzultációra!
- Személyi jövedelemadója 2%-val Ön is tegyen a jövő nemzedék mosolyáért!
- Bizsuklub másképp...
- Szülők iskolája képzés Székelykeresztúron