facebook
logotype
deco

Oldalainkat 1 vendég és 0 tag böngészi

img1
img2
img3
img4
img5
img6

Kismamaklub

Programunk már második éve nagy sikernek örvend és 2010 őszétől teljesen új tagsággal indult útnak. A célcsoportot várandós, valamint 3 év alatti kisgyereket nevelő édesanyák és gyerekeik képezik.

2010-ben a klub tagsága elérte a 60-at, 2011 decemberére pedig már 50 új tagja van.  A találkozókra keddenként 10-12 óra között kerül sor, az átlagos részvételi szám pedig 6-16 közötti.

 

 

A program célja:

  • gyermeknevelési, mentálhigiéniai tanácsadással, csecsemőgondozással kapcsolatos kötetlen és irányított beszélgetések révén a fiatal anyák anyaságra való felkészítése;
  • szakmai tanácsadás különböző szakemberek bevonásával, a heti rendszerességgel megvalósuló tematikus előadások révén;
  • az anyanyelv és a zenei anyanyelv kialakításának elősegítése a ringatós foglalkozások keretében, ahol a szülők és gyerekek megismerkedhetnek különböző mondókákkal, játékos gyerekdalokkal;
  • a szülők tudatos nevelésre való ösztönzése.

 

A tavalyi év főbb témái: gyakori gyerekbetegségek; védőoltások; beszédfejlődés és gyakori beszédhibák; hagyományaink évköre; népmese és mesevilág; testtartásbeli problémák; családi krízisállapotok; a hisztis gyerek; testvér születik; kisgyerekek szocializációja – a bölcsődei élet; anyaság és szoptatás; hiperaktivitás; alvászavarok; szobatisztaság; nagyanyáink gyógyszerkészletei stb.

2010 őszétől a modern fejlesztő eszközök révén külön hangsúlyt kap a pszicho-motoros fejlesztés is.

Időpont: keddenként 10-12 óra között

Programvezetők: Andrási Erika gyógypedagógus és Bíró Enikő gyermek-szakasszisztens

Meghívott vendégeink voltak 2011-ben:

  1. Gyakori gyerekbetegségek csecsemő és kisgyerekkorban – Dr. Bibó Melinda (családorvos)
  2. A mozgásfejlődés sajátosságai – Andrási Erika (gyógypedagógus)
  3. A fogak növekedése, ezek rendellenességei és a szájápolásra való nevelés – Dr. Farkas Csaba (fogorvos)
  4. Az advent és a karácsonyi ünnepkör szimbólum világa – Kincses Kálmán (lelkész)
  5. Zenés délelőtt – Lakatos Sándor (lelkész, gitáros)
  6. Testtartásbeli problémák gyerekkorban – Kiss István (gyógytornász)
  7. A beszédfejlődés és annak zavarai kisgyerekkorban – Bartha Márta (pszichológus-logopédus)
  8. Bölcsőde és óvodaérettség jellemzői - Sánduly Cecilia (pszichológus)
  9. A farsang hagyománya és világa – Kincses Kálmán (lelkész)
  10. Gyermekágyas betegségek és kezelésük – Sasvári Szabó Erzsébet szülésznő, bába