facebook
logotype
deco

Oldalainkat 15 vendég és 0 tag böngészi

img1
img2
img3
img4
img5
img6

Az "Édesanyja szeme fénye" fotó- és "A mi családunk" rajzkiállítások megnyitása

Vasárnap 13 órakor nyitotta meg kapuit az "Édesanyja szeme fénye" fotó- és "A mi családunk" rajzpályázatokra beérkezett pályamunkák tárlata. A helyszín a megnyitás napján a Gondviselés Segélyszervezet székháza lett -  a megjelölt Barátság Unitárius Közösségi Ház helyett - azonban hétfőtől már a közösségi házban megtekinthető a rendezvény programjai alatt.Néhány gondolat a tárlat kapcsán Dávid Tünde a fotós zsűri tagjának tollából:

"Megörökített öröm

„A ‘fényképez’ szónak szerencsés szinonímája a magyar nyelvben: ‘megörökít’. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tűnékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés

elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt.”

 

(Korniss Péter)

Fotózással – a különböző művészi és művészeti vonatkozások mellett - elsősorban a múlandó pillanatokat örökítjük meg, azokat a meg nem ismételhetetlen, vissza nem térő pillanatokat, amelyekből emlékeink gyűlnek össze. Nagyszüleink háza, az első biciklink, születésnapi tortánk, kirándulásaink színhelye... megannyi emlék, amely kézzelfogható, újra és újra felidézhető lesz, sok idő elteltével is.

Ma már nem csak fotóművészek kiváltsága a fényképezőgépek használata, a technika fejlődése gyakorlatilag mindenki számára lehetővé tette a fotózást: egy kis gép (legyen az digitális kamera vagy akár mobiltelefon) és egy gombnyomás – máris rögzítettük a pillanatot. Ez esetben a technika mondhatni áldás az életünkben, mert a számunkra különleges perceket mi magunk is könnyedén megörökíthetjük, sőt másokkal, akár az egész világgal is megoszthatjuk.

Különösen fontosak ezek a pillanatok, amikor gyermekeinkről van szó. A szép tájakat, nevezetes épületeket többször is, több szögből, más és más fényviszonyokban, különböző képkivágásokban fotózhatjuk, és mozdulatlanságuk is nagy segítségünkre van ebben. Emberekről, különösen gyermekekről viszont nem könnyű képeket készíteni. Egy mosolyt, egy fintort, egy könnyet, egy különleges mozdulatot mintegy kimerevíteni és megörökíteni – ez is művészet. Itt nem képbeállításról, arányokról, exponálásról van szó, sokkal inkább az odafigyelésről, valamint a szeretetteljes szándékról, hogy örökéletűvé tegyük gyermekünk gyorsan változó arcát, alakját, egyéniségét.

A gyermekekről készített, jól ellesett pillanatképek magukban hordozzák a gyermekhez való viszonyunkat is. A gyermek iránt érzett szeretet, gondoskodás, rácsodálkozás mind benne van ezekben a képekben – az ezeken látható nevető vagy sírós arc, a vicces vagy fura mozdulat, póz hosszú idő múltán is visszaidézi majd az egész történetet, a maga hangulatával együtt. Talán épp ezért is fényképezzük sokat és szokszor a gyermekeket. Egyrészt másokkal is megoszthatjuk érzéseinket a képek megmutatásával, az örömet, a büszkeséget, boldogságot, amelyet abban a pillanatban éreztünk, amikor fotóztunk, másrészt önmagunk számára meg tudjuk mindezt őrízni, és újra meg újra átélhetjük mindezt, az egyes képeket nézegetve.

A gyermekekről készített képek mindig fényt sugároznak, bármilyen napszakban, bármilyen fényviszonyokban készülnek. Hiszen a gyermek tiszta, ártatlan arca, lénye fényt hordoz és fényt sugároz. Ez a fény nem halványul, még ha a fényképpapír megfakul is az idők során. Ez a fény az, amelyet megörökítünk a pillanat-felvételeken, hogy sugározzon ránk, valahányszor a képekre nézünk.

A pályázati felhívásra beérkezett és itt kiállított  képeken mind egy-egy édesanya “szeme fénye” látható, de ezek a fotók nemcsak az ők számukra különlegesek. Minden néző arcára mosolyt csalnak. Jó érzéssel, melegséggel töltenek el mindannyiunkat. Fényt adnak.

Fényképezzünk sokat. Örömet örökítünk meg így. Magunknak és másoknak.

Dávid Tünde

Székelykeresztúr, 2012. május 6."